A blogban füstölgéseim, állásfoglalásaim, vagy éppen indulatos kirohanásaim olvashatók az egyetemi létről. Milyen kérdések foglalkoztatnak bennünket oktatókat? Mit gondolunk az egyetemi, vagy akadémiai viszonyokról? Ilyen és más kérdések egyaránt megjelennek majd blogomban.

2009. október 30., péntek

Az egyetemek magánosítása

A jelenlegi struktúrában is elképzelhető a magánhaszon biztosítása, miért is kellene magánosítani? Jelenleg sem a puszta közérdek alapján működnek a felsőoktatási intézmények, és bőven van mozgástere annak, aki pénzt akar keresni rajtuk. Például az egyetem, ahol én dolgozom (a Pécsi Tudományegyetem) mintegy 50 milliárd forint éves költségvetéssel működik. Ez óriási lehetőségeket kínál annak, aki beszállítói szerződésekre tud szert tenni. A magánosítási törekvések jelenleg erre irányulnak. Állami szerepvállalás nélküli, tisztán piaci viszonyok között ma nem buli egyetemet magánosítani. A fizetek és viszem típusú képzések száma ugyanis igen kicsi manapság. Az állami normatíva adja a bevétel túlnyomó részét ugyanis. Ha az állam ki-, vagy háttrébb vonulna a felsőoktatásból kiszámíthatóan katasztrofális következményei lennének.
A jelenlegi problémák oka nem az, hogy állami, vagy magán, hanem az, hogy túl sok az intézmény. Ebben teljesen igaza van Bokros Lajosnak. Hozzátenném, hogy nem tudom, miért pont 20-25 között lőtte be az ideális számukat, de az biztos, hogy a jelenlegi 70 feletti szám az túlzott. Úgy vélem, hogy - legalábbis az állami fenntartásúak számát - erősen korlátozni kellene. Így fajlagosan nőhetne az egy hallgatóra jutó finanszírozás és az oktatói bér is, ami nevetségesen alacsony és egyáltalán nem ösztönöz minőségi munkára. Persze ez csak akkor lehetséges, ha az állam a saját intézményeinek nem teremt versenyt azzal, hogy ugyanúgy támogatja a más intézményeket is, mint a sajátjait.
Piaci viszonyokat azonban nem tudok elképzelni a mai magyar felsőoktatásban. Gyakorlatilag nincs ma olyan képzési forma, ami biztosat jelentene a munkaerőpiaci elhelyezkedésre. Sem a régi 'menő' szakmák (jogász, közgazdász, orvos), sem pedig az újak (turizmus, kommunikáció, humánszervező) nem kínálnak garanciát. Még ezek esetében is megcsappanna a jelentkezők száma, és teljes képzési formák lehetetlenülnének el a tandíj miatt. Gondoljunk arra, hogy milyen szociális és politikai feszültségekkel járna, ha a 18-20 éves korosztályok tagjai az egyetem helyett a munkábaállást tűznék ki célul? Ugyan milyen munkahelyeken?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése