Lövöldözés az egyetemen

Éppen órát tartottam a PTE TTK Ifjúság úti tömbjében, amikor hatalmas szirénázás nyomta el a mondanivalómat. A hallgatókkal nem tudtuk elképzelni mi történhetett, óra után mondták el a kollégák, valakit lelőttek a szomszéd tömbben. Azóta eltelt egy kis idő és sokat beszélgettünk arról, hogy vajon véletlen volt-e, ami történt (tehát, hogy bárhol elkezdhetett volna lövöldözni egy személyiségzavaros ember), vagy volt annak valószínűsége, hogy a mi egyetemünkön történjen meg ez a szörnyűség.
Egyre inkább hajlok arra, hogy nem csupán a vakvéletlennek köszönhetjük a tragédiát.
Az elmúlt tizenegynéhány évben érdekes változásokat vettem észre, ami a hallgatóinkat illeti. Mindig is voltak "furcsa", vagy különös viselkedésű diákok. Ők általában beilleszkedési zavarokkal küszködtek, viselkedésük elütött az átlagtól, de ez általában tolerálható volt.Az utóbbi időszakban (elmúlt pár évben) az egyetemen pszichiátriai kezelésre járó, a társaival, sőt a tanáraival is rendszeresen összeütközésbe kerülő hallgatók jelentek meg. Egyre többször kellett fegyelmi problémákkal szembesülnünk.
Azt gondolom, hogy a korábbi szelekciós mechanizmusok több-kevesebb tudatossággal, de az egyetemen kívül tartották ezeket a problémás fiatalembereket. A demográfiai erózióval viszont először a közoktatás,majd a felsőoktatás pénzügyi rendszere is megrendült, hiszen a finanszírozásuk alapvetően azon a fejpénzen alapszik, amelyet a diákok, hallgatók látszáma alapján kapnak. Így lassan bárki bejuthat az egyetemekre, hiszen a hallgatói létszámot fenn kell tartani valahogy/bárhogy. A mi karunkon például (a TTK-n) a kémia, fizika szakterületekre kötéllel kell fogni a hallgatókat és lassan mentori rendszerben fognak tanítani a kollégák, annyira kedvező (pénzügyileg persze kedvezőtlen) a helyzet. A korábbi többszörös túljelentkezés a múlté. Örülni kell minden egyes jelentkezőnek.
Pécsett ráadásul a 30 ezer feletti hallgatói létszámot egy olyan régióban kell fenntartani, amelyben az ország leggyengébb beiskolázási hajlandóságot mutató megyéi találhatók (egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba). Az erősödő regionalitási tendencia miatt a külső beiskolázás feltételei egyre romlanak. A növekvő utazási költségek, a reálbércsökkenés, a szegénység növekedése, a középosztály vékonyodása miatt a családok a legközelebbi, még megfelelő egyetemet találják meg gyermekeik számára, amit talán még finanszírozni tudnak.
Így egyre riasztóbb (elöregedés, elvándorlás) demográfiai feltételek mellett kell megtalálni a hallgatókat. A szelekció egyre kevésbé érvényesülhet, azt gondolom, az országon belül mindenhol ezt a tendenciát figyelhetjük meg. Az adott korosztályon belüli arányok eltolódtak, és a hallgatók közé egyre nagyobb valószínűséggel kerültek be az arra sokféle szempontból alkalmatlanok is.
A fentebb említett beiskolázási sajátosságok miatt nálunk a Dél-Dunántúlon az átlagnál nagyobb valószínűséggel kerülhetett be a hallgatói körbe olyan fiatal, aki súlyos pszichiátriai problémákkal küszködik. Ahogy a történet mutatja bejutott, ráadásul évekig fel sem tűnt az oktatóknak, vagy az adminisztrációnak abban a tömegben, ahol egyre több furcsa alakkal kellett találkoznunk. Egy orvostól talán elvárható, hogy felismerje a problémát, de egy átlagos (ráadásul specialista) egyetemi oktató legfeljebb annyit lát, hogy zűrös gyerekek is vannak a tanítványok között. Azt viszont már aligha tudja megítélni, hogy az alkoholnak, drognak, más függőségnek köszönhető-e a különös viselkedés, hiszen ez már egyáltalán nem kivételes jelenség. Be kell látnunk, ez nem az a felsőoktatás, ami akár csak 10 éve is volt. Nem jobb, vagy mint sokan gondolják rosszabb, hanem más. Másféle igényeknek kell megfelelni és ehez a helyzethez kell alkalmazkodni.
Vajon meg lehetett volna előzni ezt, vagy a hasonló eseteket? Úgy gondolom igen. Két eszközt látok. Az iskolaorvosi rendszert komolyabban kellene venni az egyetemen. A hallgatókat kötelezni lehetne rá, hogy évente elmenjenek a Kar által szerződött szakemberhez vizsgálatra, tesztet kitölteni, elbeszélgetni. Ez egy jó szűrési módszer lehetne és minimális költséggel járna. A másik az évfolyamfelelősi rendszer általános bevezetése. Így a hallgatók tartoznának egy tapasztalt oktatóhoz, akihez fordulhatnak a gondjaikkal, aki figyelemmel kísérné őket. Ha gondot lát, jelezheti az egyetemi pszichológusnak. Ennek nem csak az ámokfutók, vagy csak egyszerűen erőszakos hallgatók kiszűrése lehetne a célja, hanem millió más probléma is megoldódhatna általa (pl. gyakorlatok szervezése, hallgatói véleményezés komolyabban vétele, szociális problémák stb). Teljesen nevetséges azt gondolni, hogy a fegyvertulajdonlási, vagy viselési szabályok szigorításával megelőzhetőek az ilyen esetek. Mi van akkor, ha valaki pl. illegálisan szerez fegyvert? Már Ausztriában is vásárolhat olyan fegyvert (legálisan), ami itthon illegális, ugyanakkor ellenőrzés híján könnyen behozható. Nem beszélve a délszláv háború kapcsán a térségbe került fegyverekről, amelyek beszerzése csak pénz kérdése. Nem fegyvert kell keresni, hanem annak lehetőségét csökkenteni, hogy azokat valaki használni akarja. Ha idejében feltárjuk a potenciálisan veszélyes hallgatókat, orvosi ellátásukkal, vagy a rendszerből történő kizárásukkal kezelhető a probléma.